Biblia

¹ Hallgassatok reám, kik az igazságot követitek, kik az Urat keresitek; tekintsetek a kőszálra, a melyből kivágattattatok, és a kútfő nyílására, a melyből * kiásattatok!

² Tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, * a ki titeket szűlt, hogy egymagát hívtam el őt, és megáldám és megszaporítám őt.

³ Mert megvígasztalja az Úr Siont, megvígasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és * kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava!

⁴ Figyeljetek reám, én népem, és reám hallgassatok, én nemzetem! mert tanítás megy ki tőlem, * és törvényemet a népek megvilágosítására megalapítom.

⁵ Közel igazságom, kijő szabadításom, és karjaim népeket ítélnek: engem várnak a szigetek, és * karomba vetik reménységüket.

⁶ Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá, mert az egek mint a füst * elfogynak, és a föld, mint a ruha megavul, és lakosai hasonlókép elvesznek; de szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol.

⁷ Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem! * ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek!

⁸ Mert mint a ruhát, moly emészti meg őket, és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket, és igazságom örökre megmarad, és szabadításom * nemzetségről nemzetségre!

⁹ Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt, oh Úrnak karja! kelj föl, mint a régi időben, a messze hajdanban! Avagy nem te vagy-é, a ki Ráhábot * kivágta, és a sárkányt átdöfte?

¹⁰ Nem te vagy-é, a ki a tengert megszáraztotta, a nagy mélység vizeit; a ki a tenger fenekét úttá változtatta, hogy átmenjenek a megváltottak?!

¹¹ Így térnek meg az Úrnak megváltottai, és ujjongás között Sionba jőnek, és * örökös öröm fejökön; vígasságot és örömöt találnak, eltünik a fájdalom és sóhaj!

¹² Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? * ember fiától, a ki olyan lesz, mint a fű?!

¹³ Hogy elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről, a ki az eget * kiterjeszté és a földet megalapítá, és hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, a ki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja?

¹⁴ Hirtelen megszabadul a fogoly, és nem hal meg a veremben, * kenyere sem fogy el:

¹⁵ Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened, a ki megreszkettetem a tengert és zúgnak * habjai; seregeknek Ura az Én nevem?

¹⁶ És adtam beszédemet a te szádba, és * kezem árnyékával födöztelek be, hogy újonnan plántáljam az egeket, és megalapítsam a földet, és ezt mondjam Sionnak: Én népem vagy te!

¹⁷ Serkenj föl, serkenj föl, kelj föl Jeruzsálem, * ki megittad az Úr kezéből haragja poharát; a tántorgás öblös kelyhét megittad, kiürítéd!

¹⁸ Nem vala vezetője minden fiai közül, a kiket szűlt, nem fogta senki őt kézen minden fiai közül, a kiket fölnevelt.

¹⁹ E kettő esett rajtad! Kicsoda szánt meg téged? A pusztulás, a romlás, az éhség és a fegyver; miként vígasztaljalak téged?

²⁰ Fiaid elájultan ott feküdtek minden utczáknak fejeinél, mint a hálóba esett zerge, megrészegedve az Úr haragjától, Istenednek * feddésétől.

²¹ Ezért halld meg ezt, szenvedő, ki részeg vagy, * de nem bortól!

²² Így szól Urad, az Úr, és Istened, a ki népéért bosszút áll: Ímé, kiveszem kezedből a tántorgás poharát, haragom öblös kelyhét, * nem iszod többé azt meg!

²³ És adom azt nyomorgatóid kezébe, a * kik azt mondották lelkednek: Hajolj meg, hogy átmenjünk te rajtad, és a te hátadat olyanná tetted, mint a föld, és mint a minő az utcza a járóknak!