Biblia
Tipp! Az igeversek melletti kis ikonra kattintva képet tudsz generálni!
Szűrés törléseDÁNIEL PRÓFÉTA KÖNYVE [Dán.] 5 fejezet
1 Belsazár király nagy lakomát szerze az ő ezer főemberének, és az ezer előtt bort ivék.
2 Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, a melyeket * elvive Nabukodonozor, az ő atyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.
3 Akkor előhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.
4 Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket.
5 Abban az órában emberi * kéznek ujjai tünének fel, és írának a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézé azt a kézfejet, a mely ír vala.
6 Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az ő gondolatai megháboríták őt, és derekának inai megoldódának és az ő térdei egymáshoz verődének.
7 Erősen kiáltozék a király, hogy hozzák elő * a varázslókat, a Káldeusokat és jövendölőket. Szóla a király és monda a babiloni bölcseknek: Akárki legyen az az ember, a ki elolvassa ezt az írást, és annak értelmét megjelenti nékem, bíborba öltöztetik és aranyláncz lesz a nyakában, és mint harmadik parancsol az országban.
8 Akkor bemenének a király bölcsei mind, de nem tudták elolvasni az írást, sem annak értelmét megfejteni a királynak.
9 Akkor Belsazár király igen megrettene, és az ő ábrázatja elváltozék rajta, és az ő főemberei is megzavarodának.
10 A királyasszony a király és az ő főembereinek beszédei miatt beméne a lakoma házába, és szóla a királyasszony, és monda: Király, örökké élj! Ne rettentsenek téged a te gondolataid, és a te ábrázatod ne változzék el!
11 Van egy * férfiú a te országodban, a kiben a szent isteneknek lelke van, és a te atyád idejében értelem, tudomány, és az istenek bölcseségéhez hasonló bölcseség találtaték benne, és a kit Nabukodonozor király, a te * atyád, az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendölők fejévé tőn; igen, a te atyád, a király;
12 Mivelhogy Dánielben, a kit a király Baltazárnak nevezett, nagyobb lélek, tudomány és értelem, álmoknak magyarázata és titkok megjelentése és rejtélyek megfejtése találtatott. Most azért hivattassék elő Dániel, és ő megjelenti az értelmet.
13 Erre Dániel a király elé viteték. Szóla a király, és monda Dánielnek: Te vagy-é ama * Dániel, a ki a júdabeli foglyok fiai közül való, a kit ide hozott a király, az én atyám, Júdából?
14 És a ki * felől hallottam, hogy az isteneknek lelke van benned, és értelem és tudomány és kiváló bölcseség találtatott te benned?
15 Csak imént hozatának elém a bölcsek és varázslók, hogy elolvassák ezt az írást és jelentését tudassák velem; de nem tudják a dolog értelmét megjelenteni.
16 De felőled azt hallottam, hogy te tudod az értelmet megfejteni és a titkokat megoldani; most azért, ha el tudod olvasni ezt az írást és értelmét nékem megmondani, bíborba öltöztetel és aranyláncz lesz a nyakadon, és mint harmadik uralkodol az országban.
17 Erre Dániel felele, és monda a királynak: Ajándékaid tiéid legyenek, és adományaidat másnak adjad, mindazáltal az írást elolvasom a királynak, és jelentését megmondom néki.
18 Te, oh király! A felséges Isten birodalmat és méltóságot, dicsőséget és tisztességet * ada Nabukodonozornak, a te atyádnak;
19 És a méltóság miatt, a melyet ada néki, a népek, nemzetek és nyelvek mind féltek és rettegtek tőle; megölt, a kit akart; és életben tartott a kit akart; felemelt, a kit akart; és megalázott, a kit akart;
20 De mikor a szíve * felfuvalkodott, és a lelke megkeményedett megátalkodottan: levetteték az ő birodalmának királyi székéből, és dicsőségét elvevék tőle;
21 És az emberek fiai közül kivetteték, és az ő szíve olyanná lőn, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lőn az ő lakása, és fűvel etették őt, mint az ökröket, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismeré, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, a kit akar.
22 És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad.
23 Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen, * és az ő házának edényeit elődbe hozták, és te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket dícséréd, a kik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, a kinek kezében van a te * lelked, és előtte minden te útad, nem dicsőítetted.
24 Azért küldetett ő általa ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás.
25 És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!
26 Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és * véget vet annak.
27 Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál.
28 Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek * és persáknak.
29 Akkor szóla Belsazár, és öltöztették Dánielt bíborba, és aranylánczot vetének nyakába, és kikiálták felőle, hogy ő parancsol mint harmadik * az országban.
30 Ugyanazon * az éjszakán megöleték Belsazár, * a Káldeusok * királya.
31 És a méd Dárius foglalá el az országot mintegy hatvankét esztendős korában.
Ószövetség
- MÓZES ELSŐ KÖNYVE A TEREMTÉSRŐL [1 Móz.]
- MÓZES MÁSODIK KÖNYVE A ZSIDÓKNAK ÉGYIPTOMBÓL KIJÖVETELÉRŐL [2 Móz.]
- MÓZES HARMADIK KÖNYVE A LÉVITÁK EGYHÁZI SZOLGÁLATÁRÓL [3 Móz.]
- MÓZES NEGYEDIK KÖNYVE AZ IZRÁELITÁK MEGSZÁMLÁLÁSÁRÓL VALÓ KÖNYV [4 Móz.]
- MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVE A TÖRVÉNY SUMMÁJA [5 Móz.]
- JÓZSUÉ KÖNYVE [Józs.]
- BIRÁK KÖNYVE [Bir.]
- RUTH KÖNYVE [Ruth.]
- SÁMUEL ELSŐ KÖNYVE [1 Sám.]
- SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE [2 Sám.]
- A KIRÁLYOKRÓL ÍRT I. KÖNYV [1 Kir.]
- A KIRÁLYOKRÓL ÍRT II. KÖNYV [2 Kir.]
- KRÓNIKA I. KÖNYVE [1 Krón.]
- KRÓNIKA II. KÖNYVE [2 Krón.]
- EZSDRÁS KÖNYVE [Ezsdr.]
- NEHÉMIÁS KÖNYVE [Nehem.]
- ESZTER KÖNYVE [Eszt.]
- JÓB KÖNYVE [Jób.]
- ZSOLTÁROK KÖNYVE [Zsolt.]
- BÖLCS SALAMONNAK PÉLDABESZÉDEI [Péld.]
- A PRÉDIKÁTOR SALAMON KÖNYVE [Préd.]
- SALAMON ÉNEKEK ÉNEKE [Én.]
- ÉSAIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Ésa.]
- JEREMIÁS PRÓFÉTA KÖNVE [Jer.]
- JEREMIÁS SIRALMAI [Siral.]
- EZÉKIEL PRÓFÉTA KÖNYVE [Ezék.]
- DÁNIEL PRÓFÉTA KÖNYVE [Dán.]
- HÓSEÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Hós.]
- JÓEL PRÓFÉTA KÖNYVE [Jóel.]
- ÁMÓS PRÓFÉTA KÖNYVE [Ámós.]
- ABDIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Abd.]
- JÓNÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Jón.]
- MIKEÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Mik.]
- NÁHUM PRÓFÉTA KÖNYVE [Náh.]
- HABAKUK PRÓFÉTA KÖNYVE [Hab.]
- SOFÓNIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Sof.]
- AGGEUS PRÓFÉTA KÖNYVE [Agge.]
- ZAKARIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Zak.]
- MALAKIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Malak.]
Újszövetség
- A MÁTÉ ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM [Mát.]
- A MÁRK ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM [Márk.]
- A LUKÁCS ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM [Luk.]
- A JÁNOS ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM [Ján.]
- AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI [Csel.]
- PÁL APOSTOLNAK A RÓMABELIEKHEZ ÍRT LEVELE [Róm.]
- PÁL APOSTOLNAK A KORINTHUSBELIEKHEZ ÍRT ELSŐ LEVELE [1 Kor.]
- PÁL APOSTOLNAK A KORINTHUSBELIEKHEZ ÍRT MÁSODIK LEVELE [2 Kor.]
- PÁL APOSTOLNAK A GALÁTZIABELIEKHEZ ÍRT LEVELE [Gal.]
- PÁL APOSTOLNAK AZ EFÉZUSBELIEKHEZ ÍRT LEVELE [Eféz.]
- PÁL APOSTOLNAK A FILIPPIBELIEKHEZ ÍRT LEVELE [Fil.]
- PÁL APOSTOLNAK A KOLOSSÉBELIEKHEZ ÍRT LEVELE [Kol.]
- PÁL APOSTOLNAK A THESSALONIKABELIEKHEZ ÍROTT ELSŐ LEVELE [1 Thess.]
- PÁL APOSTOLNAK A THESSALONIKABELIEKHEZ ÍROTT MÁSODIK LEVELE [2 Thess.]
- PÁL APOSTOLNAK TIMÓTHEUSHOZ ÍRT ELSŐ LEVELE [1 Tim.]
- PÁL APOSTOLNAK TIMÓTHEUSHOZ ÍRT MÁSODIK LEVELE [2 Tim.]
- PÁL APOSTOLNAK TITUSHOZ ÍRT LEVELE [Tit.]
- PÁL APOSTOLNAK FILEMONHOZ ÍRT LEVELE [Filem.]
- A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL [Zsid.]
- JAKAB APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES LEVELE [Jak.]
- PÉTER APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES ELSŐ LEVELE [1 Pét.]
- PÉTER APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES MÁSODIK LEVELE [2 Pét.]
- JÁNOS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES ELSŐ LEVELE [1 Ján.]
- JÁNOS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES MÁSODIK LEVELE [2 Ján.]
- JÁNOS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES HARMADIK LEVELE [3 Ján.]
- JÚDÁS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES LEVELE [Júd.]
- JÁNOS APOSTOLNAK MENNYEI JELENÉSEKRŐL VALÓ KÖNYVE [Jel.]
