Biblia

¹ Az asszonytól született ember rövid életű * és háborúságokkal * bővelkedő.

² Mint a virág, * kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

³ Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é * engem?

⁴ Ki adhat tisztát * a tisztátalanból? Senki.

⁵ Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát * te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

⁶ Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

⁷ Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

⁸ Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

⁹ A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

¹⁰ De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

¹¹ Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

¹² Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

¹³ Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

¹⁴ Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék * az én elváltozásom.

¹⁵ Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

¹⁶ De most számlálgatod az én lépéseimet, * és nem nézed el az én vétkeimet!

¹⁷ Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, * és hozzáadod bűneimhez.

¹⁸ Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is * elmozdul helyéről;

¹⁹ A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

²⁰ Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

²¹ Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

²² Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.