Biblia

¹ Felele pedig Jób, és monda:

² Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok * ti mindnyájan!

³ Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, * avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?

⁴ Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám * miattatok a fejemet;

⁵ Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.

⁶ Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?

⁷ Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam * népét.

⁸ Hogy összenyomtál * engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.

⁹ Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja * felém tekintetét.

¹⁰ Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.

¹¹ Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe * ejte engemet.

¹² Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.

¹³ Körülvettek az ő íjászai; * veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

¹⁴ Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

¹⁵ Zsák-ruhát varrék az én * fekélyes bőrömre, és a porba * fúrtam be az én szarvamat.

¹⁶ Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra * a halál árnyéka szállt;

¹⁷ Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

¹⁸ Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

¹⁹ Még most is ímé az égben * van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

²⁰ Csúfolóim * a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

²¹ Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.

²² Mert a kiszabott esztendők * letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.

²³ Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.