Biblia

¹ Felele pedig Jób, és monda:

² Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó * ember Istennél?

³ Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

⁴ Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, * hogy épségben maradjon?

⁵ A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.

⁶ A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

⁷ A ki szól a napnak * és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.

⁸ A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.

⁹ A ki teremtette * a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

¹⁰ A ki nagy dolgokat * cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.

¹¹ Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.

¹² Ímé, ha elragad valamit, ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

¹³ Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

¹⁴ Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?

¹⁵ A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.

¹⁶ Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

¹⁷ A ki forgószélben rohan meg engem, * és ok nélkül megsokasítja sebeimet.

¹⁸ Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.

¹⁹ Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?

²⁰ Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.

²¹ Ártatlan * vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.

²² Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!

²³ Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.

²⁴ A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?

²⁵ Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.

²⁶ Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.

²⁷ Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

²⁸ Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.

²⁹ Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam * hát magamat hiába?

³⁰ Ha hóvízzel * mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:

³¹ Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

³² Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, és együtt pörbe állanánk.

³³ Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!

³⁴ Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:

³⁵ Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így * vagyok én magammal!