Biblia
Tipp! Az igeversek melletti kis ikonra kattintva képet tudsz generálni!
Szűrés törlésePÁL APOSTOLNAK A KORINTHUSBELIEKHEZ ÍRT ELSŐ LEVELE [1 Kor.] 12 fejezet
1 A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok * legyetek.
2 Tudjátok, * hogy pogányok voltatok, vitetvén, a mint vitettetek, a néma bálványokhoz.
3 Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, * a ki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és * senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent * Lélek által.
4 A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, * de ugyanaz a Lélek.
5 A szolgálatokban is különbség van, de * ugyanaz az Úr.
6 És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi * mindezt mindenkiben.
7 Mindenkinek azonban * haszonra adatik a Léleknek kijelentése.
8 Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde * adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak * beszéde ugyanazon Lélek szerint;
9 Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás * ajándékai azon egy Lélek által;
10 Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg * prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; * másiknak nyelvek nemei; másnak * pedig nyelvek magyarázása;
11 De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván * mindenkinek külön, a mint akarja.
12 Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, * mind * egy test, azonképen a Krisztus is.
13 Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár * szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.
14 Mert a test sem egy tag, hanem sok.
15 Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért?
16 És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért?
17 Ha az egész test szem, hol a hallás? ha az egész hallás, hol a szaglás?
18 Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat * a testben egyenként mindeniket, a mint akarta.
19 Ha pedig az egész egy tag volna hol volna a test?
20 Így azonban sok tag van ugyan, de egy test.
21 Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem.
22 Sőt sokkal inkább, a melyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek:
23 És a melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek;
24 A melyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván,
25 Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok.
26 És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind.
27 Ti * pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.
28 És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, * másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit.
29 Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévő erők-é?
30 Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é?
31 Igyekezzetek * pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek.
Ószövetség
- MÓZES ELSŐ KÖNYVE A TEREMTÉSRŐL [1 Móz.]
- MÓZES MÁSODIK KÖNYVE A ZSIDÓKNAK ÉGYIPTOMBÓL KIJÖVETELÉRŐL [2 Móz.]
- MÓZES HARMADIK KÖNYVE A LÉVITÁK EGYHÁZI SZOLGÁLATÁRÓL [3 Móz.]
- MÓZES NEGYEDIK KÖNYVE AZ IZRÁELITÁK MEGSZÁMLÁLÁSÁRÓL VALÓ KÖNYV [4 Móz.]
- MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVE A TÖRVÉNY SUMMÁJA [5 Móz.]
- JÓZSUÉ KÖNYVE [Józs.]
- BIRÁK KÖNYVE [Bir.]
- RUTH KÖNYVE [Ruth.]
- SÁMUEL ELSŐ KÖNYVE [1 Sám.]
- SÁMUEL MÁSODIK KÖNYVE [2 Sám.]
- A KIRÁLYOKRÓL ÍRT I. KÖNYV [1 Kir.]
- A KIRÁLYOKRÓL ÍRT II. KÖNYV [2 Kir.]
- KRÓNIKA I. KÖNYVE [1 Krón.]
- KRÓNIKA II. KÖNYVE [2 Krón.]
- EZSDRÁS KÖNYVE [Ezsdr.]
- NEHÉMIÁS KÖNYVE [Nehem.]
- ESZTER KÖNYVE [Eszt.]
- JÓB KÖNYVE [Jób.]
- ZSOLTÁROK KÖNYVE [Zsolt.]
- BÖLCS SALAMONNAK PÉLDABESZÉDEI [Péld.]
- A PRÉDIKÁTOR SALAMON KÖNYVE [Préd.]
- SALAMON ÉNEKEK ÉNEKE [Én.]
- ÉSAIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Ésa.]
- JEREMIÁS PRÓFÉTA KÖNVE [Jer.]
- JEREMIÁS SIRALMAI [Siral.]
- EZÉKIEL PRÓFÉTA KÖNYVE [Ezék.]
- DÁNIEL PRÓFÉTA KÖNYVE [Dán.]
- HÓSEÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Hós.]
- JÓEL PRÓFÉTA KÖNYVE [Jóel.]
- ÁMÓS PRÓFÉTA KÖNYVE [Ámós.]
- ABDIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Abd.]
- JÓNÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Jón.]
- MIKEÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Mik.]
- NÁHUM PRÓFÉTA KÖNYVE [Náh.]
- HABAKUK PRÓFÉTA KÖNYVE [Hab.]
- SOFÓNIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Sof.]
- AGGEUS PRÓFÉTA KÖNYVE [Agge.]
- ZAKARIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Zak.]
- MALAKIÁS PRÓFÉTA KÖNYVE [Malak.]
Újszövetség
- A MÁTÉ ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM [Mát.]
- A MÁRK ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM [Márk.]
- A LUKÁCS ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM [Luk.]
- A JÁNOS ÍRÁSA SZERINT VALÓ SZENT EVANGYÉLIOM [Ján.]
- AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI [Csel.]
- PÁL APOSTOLNAK A RÓMABELIEKHEZ ÍRT LEVELE [Róm.]
- PÁL APOSTOLNAK A KORINTHUSBELIEKHEZ ÍRT ELSŐ LEVELE [1 Kor.]
- PÁL APOSTOLNAK A KORINTHUSBELIEKHEZ ÍRT MÁSODIK LEVELE [2 Kor.]
- PÁL APOSTOLNAK A GALÁTZIABELIEKHEZ ÍRT LEVELE [Gal.]
- PÁL APOSTOLNAK AZ EFÉZUSBELIEKHEZ ÍRT LEVELE [Eféz.]
- PÁL APOSTOLNAK A FILIPPIBELIEKHEZ ÍRT LEVELE [Fil.]
- PÁL APOSTOLNAK A KOLOSSÉBELIEKHEZ ÍRT LEVELE [Kol.]
- PÁL APOSTOLNAK A THESSALONIKABELIEKHEZ ÍROTT ELSŐ LEVELE [1 Thess.]
- PÁL APOSTOLNAK A THESSALONIKABELIEKHEZ ÍROTT MÁSODIK LEVELE [2 Thess.]
- PÁL APOSTOLNAK TIMÓTHEUSHOZ ÍRT ELSŐ LEVELE [1 Tim.]
- PÁL APOSTOLNAK TIMÓTHEUSHOZ ÍRT MÁSODIK LEVELE [2 Tim.]
- PÁL APOSTOLNAK TITUSHOZ ÍRT LEVELE [Tit.]
- PÁL APOSTOLNAK FILEMONHOZ ÍRT LEVELE [Filem.]
- A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL [Zsid.]
- JAKAB APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES LEVELE [Jak.]
- PÉTER APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES ELSŐ LEVELE [1 Pét.]
- PÉTER APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES MÁSODIK LEVELE [2 Pét.]
- JÁNOS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES ELSŐ LEVELE [1 Ján.]
- JÁNOS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES MÁSODIK LEVELE [2 Ján.]
- JÁNOS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES HARMADIK LEVELE [3 Ján.]
- JÚDÁS APOSTOLNAK KÖZÖNSÉGES LEVELE [Júd.]
- JÁNOS APOSTOLNAK MENNYEI JELENÉSEKRŐL VALÓ KÖNYVE [Jel.]
